32. alkalommal tartották meg március 8-án a Pro Familia elnevezésű családi síversenyt. A szikrázó napsütésben 31 család 124 versenyzője állt rajthoz, soha ennyien még nem mérkőztek meg ezen a versenyen.    A különböző kategóriákban a következő

Március 7-én tartották a Városi Alpesi Síbajnokság második fordulóját, a Roseal kupát. A gyönyörű időben három csapat 75 versenyzője állt rajthoz a Nagy Mihály pályán. A következő versenyzők vehették át a megérdemelt érméket, okleveleket és kupákat: 

Mintegy 15-20 cm friss hó hullott, ugyanakkor a lehűlt hőmérséklet lehetővé tette, hogy hóágyúzni is tudjunk, így ismét tökéletes minőségű sípályákkal várjuk vendégeinket.    A hét további felére is havazást és -3, -7 C fok

  Hagyományainkhoz híven, március 8-án, vasárnap, a nők napja alkalmából egy akcióval szeretnénk kedveskedni a hölgyeknek, így ők ezen a napon FÉL ÁRON válthatak síbérletet nálunk.   Az 50 százalékos kedvezmény egyaránt érvényes az egész-

Március 7-én, szombaton tartják a Városi Alpesi Síbajnokság második fordulóját, a Roseal Kupát. A kétfutamos műlesiklás 11.30-kor kezdődik a Nagy Mihály pálya alsó szakaszán.    Vasárnap, március 8-án 11.30-tól pedig a 32. Pro Familia Családi

Vasárnap tartották a Városi Alpesi Síbajnokság első fordulóját, a Jómadarak kupát, melyet a Szuper Vadmotoros csapat nyert meg. Három csapat 70 versenyzője siklott a Nagy Mihály pályán, a versenyt követő díjkiosztón a követő versenyzők vehették át a megérdemelt érmeket, okleveleket és kupákat:      Nők 

Február 22-én, vasárnap rajtol az idei Városi Alpesi Síbajnokság. Idén is háromfordulós lesz a megmérettetés, mindhárom csapat egy-egy versenyt szervez: a Jómadarak, a Roseal S.E. és a Szuper-Vadmotorosok vágnak neki a lejtőnek a bajnoki cím

Egy kevés friss havat, jókedvet és számos gyereket hozott a félévközti vakáció a Hargitára. A hangulat kiváló, és bár változékony az időnk, hol kisüt, hol elbújik a nap, sikeresek a hegyen zajló sítáborok.    A

Két éjszakán át hóágyúztunk a sípályákon, így újra friss, jó minőségű hóval indítjuk a hétvégét. A következő napokban egyébként enyhe havazás is várható a meteorológiai előrejelzések szerint.

A ködös, viharos idő után ismét szép reggelre ébredtünk, mintegy 5 cm friss porhó hullott az éjszaka folyamán. A sípályák állapota tökéletes. 

Négy ugrató és egy csúszókorlát is várja a hódeszkásokat valamint a szabad stílusú síelőket a frissen elkészült hóparkunkban. A park készítői azonban idén is hangsúlyozzák, hogy – főként gyerekek számára – ajánlott a sisak és

Nagy örömünkre mintegy 40 cm friss hó hullott, a sípályák minősége kiváló, frissen tapostuk őket. Az összes pálya síelhető, mindkét út le van takarítva, a hólánc használata azonban kötelező.

A friss havazásoknak köszönhetően mintegy 40 cm a hóréteg vastagsága a hegyen, ugyanakkor sikerült teljes hosszában megtaposni a Nagy Mihály pályát is, így most már a teljes pályarendszer használható.   Reményeink szerint napokon belül elkészül

A Hadak útjától kezdődően a Nagy Mihály pálya alsó szakasza is síelhető, ugyanakkor a következő napokban még hóágyúzzuk ezt a részt. Az előrejelzések szerint további havazás várható, így reményeink szerint napokon belül a Nagy Mihály

Egyelőre csupán hétvégeken működtetjük a felvonókat, a vakációban azonban (december 22-től kezdődően) hétköznapokon is. Karácsonykor kétnapos szünetet tartunk, tehát december 24-25.-én NEM üzemelnek a felvonók, de december 26-tól minden nap, így szilveszterkor is. Január elsején

Az időjárás lehetővé tette, hogy tegnap egész nap és egész éjjel hóágyúzzunk, így újra friss hókupacok vannak a pályán. 

Erre a hétvégére sajnos még nem tudjuk a nálunk megszokott minőségű pályákat ígérni. Az utóbbi napokban melegek voltak, emiatt alig tudtunk hóágyúzni, ugyanakkor az eső is esett. December 13-án elindítjuk a felvonókat, de viszonylag vékony

Amennyiben maradnak a további napokban is a mínusz fokok, december 13-án, szombaton 10 órakor elindítjuk mindhárom felvonónkat. Ahogyan tavaly, idén is AKCIÓVAL ünnepeljük a szezonnyitást: aki egész napos jegyet vált szombatra, INGYEN sízhet december 14-én,

Mintegy 500 méter hosszú tanulópályát alakítottunk ki a kezdők számára, így most már a tanuló sízők, a középhaladók és a haladók egyaránt megtalálják nálunk a tudásszintjüknek megfelelő sípályákat. Emellett egy új, tányéros felvonót is felállítottunk,

Mintegy 25-30 cm hó hullott, ugyanakkor több éjszakán át tudtunk hóágyúzni is. A pályák első simítása, alapozása is megtörtént a taposóval, s az előrejelzések szerint havazni fog a következő napokban is. Amennyiben a továbbiakban is

Mintegy 5-6 cm természetes hó hullott a napokban, ugyanakkor a hőmérséklet lehetővé tette, hogy elkezdjük a sípályák hóágyúzását. Reményeink szerint – és ha az időjárás megsegít – december közepén elkezdhetjük a 2014/2015-ös síszezont.   A

Mintegy 4 km hosszú tanösvény készül a Hargitán, a megyei önkormányzat támogatásával. A Rekkencs tanösvény a Súgó Panziótól indul, érinti a Kis Bagolykőt, a Szökő Vízesést, a Szökőlápot és a csúcsot is.   A Kis

Mintegy 11 kilométernyi hegyi kerékpáros út lett kijelölve a Madarasi Hargitáról a Rakottyáson keresztül a Sapkafenyő torkolatáig, ahonnan ugyancsak kifestett biciklis úton haladhatunk tovább Ivó és Csíkmadaras felé is.   Az újonnan kijelölt hegyi kerékpárúton

Szeptember 12-13-án tartja a Súgó Panzió és a Ride More az első Madarasi Hargita Downhill versenyt, a nemrégiben megnyitott DH-Enduro kerékpáros pályánkon. Pénteken zajlik majd a beiratkozás és a szabad edzések, szombaton, szeptember 13-án pedig

Örömmel tudatjuk, hogy egy sikeres pályaavató hétvége után megnyitottuk a DH-ENDURO biciklis pályánkat! Az elégedett bringásokra és a pozitív visszajelzésekre hagyatkozva, bátran állíthatjuk, hogy a kemény és kitartó csapatmunkánk meghozta gyümölcsét, egy színvonalas pályát alakítottunk

Szinte még mi sem hisszük el, de befejeződtek az ivói út munkálatai, így most már aszfaltúton lehet jönni hozzánk Ivó felől. A héten befejezett utat megnyitották a kirándulók előtt, már egyre többen „tesztelik”, és immár

Újabb kerékpár pályát hoztunk létre a Súgó Panzió közreműködésével,  ennek örömére augusztus 9-10.-én szervezünk egy kis megnyitót. A pályaavató alkalmából egy kerékpáros hétvégét tartunk, amit egy szombat esti bulival tetőzünk. Meghívottaink között vannak az ország

Július 9 és 31. között zajlanak az ivói út aszfaltozási munkálatai. Emiatt hétköznapokon, valamint július 19-én, szombaton 7 és 19 óra között le lesz zárva az ivói út! Fent említett időszakban csak a szentegyházi utat

Az osztálykirándulásokra, táborozásokra kiválóan alkalmas Súgó Panzió több tavaszi táborlehetőséget is kínál, melyeket úgy állítottak össze, hogy gyereknek, szülőnek és pedagógusnak egyaránt jó legyen. A hely kiválóan alkalmas iskolai kiegészítő tevékenységek, non-formális/informális oktatás céljára is, csapatépítésre,

Látványos ugrások, trükkök és „repülések”, valamint jó adag adrenalin jellemezte a síszezon utolsó hétvégéjét: tavaszias időben, de még mindig nagy hóval búcsúztattuk a telet. Az ország legjobbjának számító hóparkunkban a román és magyar bajnokok mellett

Szombaton, március 22-én tartották a városi alpesi síbajnokság harmadik, és egyben utolsó fordulóját, amit a Szuper Vadmotorosok csapata szervezett és nyert meg. Végösszesítésben azonban még így is a Roseal győzedelmeskedett. A ragyogó, tavaszias időben három

Ezen a hétvégén, március 21-23. között kerül megrendezésre a 3.  Snow On Fire hódeszkás és szabad stílusú síverseny, ami idén is a szezon leglátványosabb eseményének ígérkezik. A nemzetközi megmérettésre versenyzőket várnak Magyarországról, Bulgáriából és Lengyelországból

Nagy örömünkre mintegy 30-40 cm hó hullott a hét elején, és a Nagy Mihály felvonó meghibásodását is sikerült megjavítani, így az ismét üzemel. Nagy erőkkel zajlanak a munkálatok a hóparkban, hiszen ezen a hétvégén (márc.

Nagy sajnálatunkra a Nagy Mihály felvonót technikai probléma miatt nem tudjuk elindítani néhány napig. Így ezen a hétvégén (március 14-15-16.) csak a Súgó felvonó és az azt érintő szakaszok használhatók.    A hó minősége egyébként

Vasárnap tartották a 31. Pro Familia családi síversenyt a Madarasi Hargitán. A hideg, szeles idő ellenére a jó hangulatú megmérettetésen 25 család 93 versenyzője állt rajthoz.    A különböző kategóriákban a következő családok végeztek a

Szombaton, március 8-án tartották a városi alpesi síbajnokság második fordulóját, három csapat 65 versenyzője állt rajthoz a Nagy Mihály pálya tetején. A második fordulót – mindössze egy pontnyi különbséggel – a Jómadarak csapata nyerte. A harmadik

Évek óta hagyomány nálunk, hogy a hölgyvendégeinknek március 8-án, a nők napja alkalmából mi is kedveskedünk valamivel. Ezért szombaton minden lány, hölgy és asszony FÉL ÁRON válthat bérletet a felvonókra. Az 50%-os kedvezmény egyaránt érvényes

Szombaton, március 8-án, 10 órától a Kicsi Mihály pályán kerül megrendezésre a városi síbajnokság második fordulója, amit a Roseal csapata szervez. A szervezők arra kérik a csapatvezetőket, hogy 9 órakor vegyenek részt a technikai megbeszélésen

Noha a legtöbb magyarországi és romániai sítelep a szokatlanul enyhe és csapadékmentes tél miatt már nem üzemel, nem kell még búcsúzni a hótól: hozzánk visszatért a télies időjárás, mint jeleztük múlt héten, sikerült jelentős mennyiségű

A pályáink ismét kitűnő minőségűek, az éjszaka folyamán ugyanis a hóágyús kupacokat szétterítettük, elsimítottuk, és a jegesebb szakaszokat felőröltük. Ugyanakkor a Nagy Mihály felső szakaszának jobb oldalát is sikerült megtaposni, így a teljes pályarendszerünk kiválóan

Napok óta mínusz fokok vannak, így sikerült jelentős mennyiségű havat „készíteni”. Éjjel-nappal tudtunk hóágyúzni, így a Súgó pálya, a Kicsi Mihály és a gerinc is újra KIVÁLÓ minőségű. A Nagy Mihály alsó szakaszát hóágyúzzuk még, de

Visszatért a télies időjárás, jelenleg is mínuszok vannak a hegyen, így ismét tudunk ágyúzni. Emellett friss hópilinkézés is volt, s a hét további részére is lehűlést, fagypont alatti hőmérsékleteket jeleznek előre, így reményeink szerint a

Szombaton, február 22-én tartották a városi alpesi síbajnokság első fordulóját a Jómadarak szervezésében. Az enyhe és borús idő ellenére három csapat 69 versenyzője állt rajthoz a Kicsi Mihály pálya tetején. A tavaszias időjárást és a

Szombaton, február 22-én 11 órától kezdődik a városi alpesi síbajnokság első fordulója, amit a Jómadarak csapata szervez. A versenyt a Nagy Mihály pályán tartják, a szervezők arra kérik a csapatvezetőket, hogy ezt megelőzően, 9 órakor

Sikerült megjavítani és újra beüzemelni a Súgó felvonót. Nagyon köszönjük a székelyudvarhelyi Delkamet K.F.T.-nek a gyors és kreatív munkát, ugyanakkor köszönettel tartozunk a felvonókat üzemeltető csapatnak is a helyreállításban végzett hatékony munkáért. A szombati síelőktől

Mintegy két napnyi kényszerszünet után sikerült megjavítani a Súgó felvonót, így az február 15-től ismét működik. Ugyanakkor az éjszakai hidegeknek köszönhetően sikerült ismét hóágyúzni a pályákat, a hó állapota nagyon jó.   Az összes sípálya

Technikai probléma miatt átmenetileg nem üzemel a Súgó felvonó. Kollégáink már dolgoznak a javításán, ám ez néhány napot igénybe vehet. Amint sikerült a problémát kijavítani, jelezzük itt és a közösségi oldalunkon.    A Nagy Mihály felvonója

Bár még nem készült el teljesen, a január végi nagy havazásoknak, valamint a több napos munkának köszönhetően használható már a hópark is. Jelen pillanatban egyelőre három ugrató és egy csúszókorlát várja a hódeszka és a

A napokban hullott nagy mennyiségű hónak köszönhetően sikerült megnyitni a Nagy Mihály felső szakaszát is. A friss havat újonnan tapostuk, nagyon jó minőségűek a pályák: a Súgó, a Kicsi Mihály, a Csillagösvény, és immár teljes

Hasonlóan a tavalyi szezonhoz, eddig három csapat jelentkezett a nagy hagyományú Városi Alpesi Síbajnokságra, így ezúttal is három fordulóra számíthatnak a résztvevők: a tervek szerint február 22-én tartják az első megmérettetést, melyet a Jómadarak csapata

Bár szombaton, január 25-én a nagy vihar miatt nem tudtuk elindítani a felvonókat, mostanra csendesedett a szél, így vasárnaptól újra működnek.   A friss havat újonnan tapostuk, így nagyon jó minőségűek a pályáink: a Súgó,

Szakképzett oktatóktól sajátíthatják el a hódeszkázás és a szabad stílusú síelés alapjait mindazok, akik részt vesznek a február 14-16 között megrendezésre kerülő „Snow School Madarasi” táborban. A háromnapos tanfolyamra bárki jelentkezhet, kezdőket és haladókat egyaránt

Sikerült előkészíteni a Nagy Mihály pálya alsó szakaszát is, így már az is teljes szélességében síelhető. A hó minősége elfogadható. A ráfordulást egyelőre a Kicsi Mihályról ajánljuk, nem a Súgóról. A többi pályán kiváló a

Hétfőn és kedden, január 13-14-én nem indítjuk el a felvonókat, azonban szerdától, január 15-től már ismét üzemeltetjük.    A hőmérséklet lehetővé tette, hogy több éjszakán át hóágyúzni tudjunk, és reményeink szerint folytatjuk az ágyúzást a

Gőzerővel dolgozunk, hogy szombattól ismét jó minőségű pályákkal várhassuk a síelőket. Bár az év első napjaiban tapasztalt kiváló minőségű pályákat egyelőre nem tudunk ígérni, az most már bizonyos, hogy mindhárom pálya sízhető lesz: a Súgó

Bár ma még működtettük a felvonókat, holnaptól nem indítjuk el őket. Legközelebb szombaton, január 11-én lehet síelni nálunk.    Sajnos a tartósan enyhe idő nem tett jót a néhány napja még kiváló állapotú pályáinknak, óhatatlanul

Bár az ilyenkor szokásosnál melegebb az időjárás nálunk is, a sípályáink állapota még így is kiváló. Sikerült a „tartalék havunkból” újra jó minőségű pályákat készíteni, egyelőre a Súgó pályát és a Csillagösvényt sikerült újrataposni, a

December 23-24-25-én zárva tartunk, azonban december 26-tól kezdődően üzemelnek már hét közben is a felvonók. A várva-várt éjszakai hidegek ismét lehetővé tették a hóágyúzást pályáinkon, így jó minőségű hóval várjuk a síelőket a Súgó, a

Megkezdődött a várva-várt síszezon, azonban most még hét közben nem indítjuk el a felvonókat. Ezen a héten péntektől kezdődően lehet sízni a Súgó, a Csillagösvény és a Kicsi Mihály pályákon.    Ugyanakkor december 23-24-25-én zárva

A folyamatos mínuszok és a szél elcsendesedése lehetővé tette ismét a hóágyúzást, így szombatra nem csak a Súgót, de a Csillagösvényt és a Kicsi Mihály pályát is megfelelően elő tudjuk készíteni a nyitásra.   Mint

Szombaton, december 14-én rajtol a síszezon nálunk, elsőként a Súgó pályát nyitjuk meg a sízők előtt. A Kicsi Mihály pályát illetve a Csillagösvényt is szeretnénk már erre a hétvégére megfelelően előkészíteni, azonban ezek megnyitásáról biztosat

Mivel a hőmérsékleti értékek egy ideje már stabilan fagypont alattiak,  éjjel-nappal működtetjük a hóágyúinkat, hogy minél hamarabb minőségileg megfelelő pályákkal tudjuk kezdeni a síszezont. Amennyiben az időjárás kedvezően alakul, jövő hét végén, azaz december 13-14.

Megérkezett a várva várt lehűlés és havazás.  Mivel a hőmérsékleti értékek pár napja -5-6 C fokig süllyedtek, az éjjel beindítottuk a hóágyúkat, a pályák előkészítése a szezonra megkezdődött. A hóágyúzást folytatjuk a további napokban is,

November 23-án adják át a Madarasi Hargitán azt a két hegyi kerékpárutat, amelyet a Madarasi Hargitáért Egyesület, a Kápolnási Gazdák Egyesülete és a Harmont Hegyimentők alakítottak ki az elmúlt hetekben a Hargita Megyei Tanács támogatásával.    Az

Lázasan készülünk már a télre, jelenleg a hóágyú-rendszerünk tesztelése és technikai beállítása zajlik. A 2013/2014-es szezon egyik újdonsága, hogy most már a Nagy Mihály pálya tetejét is be tudjuk ágyúzni megfelelő mennyiségű hóval már a

Egy székelyudvarhelyi fiú főszereplésével készül tévéfilm Sütő András Hargitai vadászkalandok című írásából. Az András Ferenc rendezte filmben a tizenéves, amatőr főszereplők mellett a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház művészei játszanak, a Jászai-díjas Győrffy András, a színházigazgató Gáspárik

A kivételesen korán érkezett havazás bennünket is meglepett, az október eleji havas táj még a Madarasi Hargitán sem megszokott. A síszezon elindulásáig azonban még várni kell, a meteorológusok előrejelzései szerint felmelegedés éri el térségünket is,

A nyári hegyi turizmus fellendítése és a biciklisport lehetőségeinek bővítése érdekében hegyi kerékpárutakat alakítanak ki a Madarasi Hargitán. A Kápolnási Gazdák Egyesülete és a Madarasi Hargitáért Egyesület is sikerrel pályázott kerékpárutak kialakítására a megyei önkormányzatnál,

A Kecskevész vasalt mászóösvény (klettersteig vagy via ferrata) ezen a  nyáron  is használható, ám idén egyelőre nincs lehetőség a hegyen a szükséges speciális eszközök bérlésére, így csak azok mászhatnak, akik saját via ferrata felszereléssel rendelkeznek,

A tavasz óhatatlanul beköszöntött nálunk is, így a felvonókat néhány hónapig már nem indítjuk el. Mindenkinek köszönjük, aki minket választott ezen a télen is, ugyanakkor köszönettel tartozunk a versenyek szervezőinek és a többi segítőinknek is,

Bár a márciusi havazásoknak köszönhetően még mindig 30-50 cm hó borítja a pályáinkat, április elsejétől kezdődően nem indítjuk el a felvonókat, csak nagyobb csoportok előzetes bejelentkezése esetén.  Érdeklődni és bejelentkezni a 0040 741 271 889-es

Március 23-án, szombaton tartották a Snow On Fire nemzetközi slopestyle verseny második kiadását a Ridemore szervezésében. A rangos hódeszkás verseny második kiadásán az első helyezést Kinda Géza nyerte el, a megmérettetés a slopestyle nemzeti bajnokság

Bár a márciusi havazásoknak köszönhetően még mindig jó a pályák minősége, március 25-től kezdődően nem indítjuk el a felvonókat hét közben, csupán pénteken, szombaton és vasárnaponként.    Azoknak, akik ezután jönnek hozzánk, továbbra is a

Nemcsak a hódeszka-sport és a szabad stílusú sízés szerelmeseit várjuk szombaton, de a nézelődők számára is a leglátványosabb verseny várható március 23-án. Szombat reggel 9 órától tartják ugyanis a Ridemore szervezésében a 2. Snow On

Közel száz sportolni vágyó gyűlt össze március 16-án, szombaton a Hargitán, a már hagyományos, nagy sikerű Mike Csaba túrasíverseny helyszínén. Mike Csaba, székelyudvarhelyi hegymászó és hegyimentő, a Madarasi Hargita egyik nagy rajongója, 2004-ben lett lavina áldozata. Túratársai, kollégái

Lelkes fiatalok énekétől volt hangos – az amúgy csendes – hargitai este, Kossuth-nóták szűrődtek ki ez egyik villából nemzeti ünnepünk előestéjén. A budapesti Veres Péter Gimnázium diákjai, Hajdú Gyula tanár úr vezetésével immár hosszú évek

Az utóbbi napok enyhe időjárása után ismét tél van nálunk, mintegy 10 centi friss porhó hulott a régi, fagyott hórétegre. A hétvégén így várhatóan megint kiváló minőségű pályák várják majd a vendégeinket.   A sípályák

Népszerű hagyománnyá vált néhány éve, hogy egy lelkes csapat – rendszerint a március tizenötödikéhez legközelebb eső hétvégén – túrasí-versenyt rendez a Madarasi Hargitán Mike Csaba emlékére. Mike Csaba, székelyudvarhelyi hegymászó és hegyimentő, a Madarasi Hargita

Még a szél sem szegte kedvét annak a 25 családnak, akik a vasárnap megtartott 30. Pro Familia Családi Síversenyre jelentkeztek a Madarasi Hargitán. A ködös idő ellenére is 25 család 83 versenyzője állt rajthoz a

Szombaton, március 9-én került megrendezésre a városi alpesi síbajnokság harmadik és egyben utolsó fordulója, amit a Szuper Vadmotoros csapata szervezett meg. Az esős, borús idő ellenére három csapat 64 versenyzője állt a Kis Mihály pálya

Szombaton, március 9-én, 11.30-tól a Nagy Mihály pályán kerül megrendezésre a városi síbajnokság utolsó fordulója, amit a Szuper Vadmotoros csapata szervez. A szervezők arra kérik a csapatvezetőket, hogy 9 órakor legyenek jelen a technikai gyűlésen

Hóhányók lepték el a Hargitát múlt hétvégén, március 1-3. között került ugyanis megrendezésre az immár „nagykorú”, azaz 18. Hóhányó Olimpia. Az Udvarhelyi Fiatal Fórum, a Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége és a Temesvári Magyar Diákszervezet által szervezett hóbortos

Bár odalent lassan kezdődik a tavasz, a Madarasi Hargitán márciusban is igazi téli élménydömpingben lehet részünk. Az első tavaszi hónapban ugyanis számos program várja még a téli sportok szerelmeseit, s azokat is, akik nyugodt, családias

Idén sem marad el a Hóhányó Olimpia, a fiatalok körében igencsak népszerű rendezvényre ezen a hétvégén, azaz március 1-3. között kerül sor, immáron tizennyolcadik alkalommal. Ezúttal is számos hóbortos téli versenyszámban mérkőzhetnek meg a résztvevők,

Szép időben, jó hangulatban zajlott a Bagolykő K.F.T., a Súgó Panzió és a Harmont Hegyimentő Egyesület rendezésében február 24-én, vasárnap megtartott szlalomverseny, melyre szép számban jelentkeztek gyerekek, ifjak és felnőttek. A párhuzamos sí- és hódeszkás

A héten ismét havazott, mintegy 5-10 cm friss hó hullott, így a Súgó, a Kicsi Mihály, a Csillagösvény pályákat és a Nagy Mihályt is 50-60 cm keményre taposott hó borítja. A hőmérséklet lehetővé tette, hogy

A Bagolykő K.F.T., a Súgó Panzió és a Harmont Hegyimentő Egyesület párhuzamos (ún. parallel) szlalomversenyt hirdet február 24-én, vasárnap reggel 9 órától. A párhuzamos sí- és hódeszkás versenyre bárki jelentkezhet életkortól, nemtől, tudástól függetlenül, a

Szombaton, február 16-án került megrendezésre a városi alpesi síbajnokság második fordulója, amit a Jómadarak csapata szervezett. A borús, ködös időben három csapat 84 versenyzője állt a Nagy Mihály pálya tetején az indításra várva. A kétfutamos

Szombaton, február 16-án, 11 óra 30-tól  a Nagy Mihály pályán kerül megrendezésre a városi síbajnokság második fordulója, amit a Jómadarak csapata szervez. A szervezők kérik a csapatvezetőket, hogy 9 órakor legyenek jelen a technikai gyűlésen

A hétvégi havazásnak köszönhetően az idei szezon legjobb minőségű pályáival várjuk vendégeinket, a Súgó, a Csillagösvény, a Kicsi Mihály  és a Nagy Mihály pályát is nagyon jó minőségű, frissen taposott hó borítja.  Múlt hétvégén mintegy

Megtörtént a megállapodás a Harmont Hegyimentő Egyesület és a Madarasi Hargita Síközpontot üzemeltető Bagolykő KFT illetékesei között, s tegnap aláírtuk az új – állandó, helyszíni hegyimentő szolgálatra vonatkozó – szerződést is. Mint ismeretes, január 14-től

Szombaton, január 26-án került megrendezésre a Madarasi Hargitán a nagy múltú városi alpesi síbajnokság első fordulója, amelyet ezúttal a Roseal csapata szervezett. 12 órai kezdettel, hideg, szeles időben három csapat 85 versenyzője állt a Nagy

Három csapattal rajtol az idei városi alpesi síbajnokság. Idén csupán három fordulós lesz a bajnokság, ugyanis a Vasas jelezte, hogy nem vesz részt a pontvadászatban. Így mindhárom csapat egy-egy versenyt szervez:  a Szuper Vadmotoros, mint

Megnyitottuk a Nagy Mihály felső szakaszát is, így most már a profi sízők pályája is teljes hosszában sízhető. Emellett  a Súgó, a Csillagösvény, a Kicsi Mihály is jól használható, jelenleg a Súgó felvonó, a Nagy

A Kicsi Súgón van lehetőség péntekenként és szombatonként 18 és 20 óra között esti sízésre.  Emellett napközben a Nagy Mihály pálya alsó szakasza, a Súgó, a Kicsi Mihály és a Csillagösvény is használhatók, jelenleg a Súgó

2013. január 14-én a sajtóban pontatlanul, félreérthetően, sőt egyes esetekben egyértelműen félreértelmezve jelent meg a hír arról, hogy a Madarasi Hargitán nincs hegyimentő szolgálat.   Szeretnénk leszögezni, hogy Hargita megye egész területén, beleértve a Madarasi

Sikerült megnyitni a Románia egyik legjobbjának számító Hóparkunkat is, a Csillagösvény alsó szakaszán található parkot csíkszeredai és székelyudvarhelyi gyerekek egy csoportja már ki is próbálta egy hódeszkás tábor keretében.   Az idei szezon előtt kibővítettük

A Nagy Mihály pálya alsó szakaszát is sikerült megnyitni, a Súgó, a Kicsi Mihály és a Csillagösvény pályák is használhatók, jelenleg a Súgó felvonó, a Nagy Mihály felvonó, és a Súgó bébi felvonók működnek. A Kis

A Súgó, a Kicsi Mihály és a Csillagösvény pályák használhatók, a Súgó felvonó, a Nagy Mihály felvonó, és a Súgó bébi felvonók működnek. A Kis Mihály pályán a tányéros kis felvonó egyelőre nem üzemel.  

Most már folyamatosan üzemelnek a felvonóink. A Súgó felvonó, a Nagy Mihály felvonó, és a Súgó bébi felvonók használhatók. A Kis Mihály pályán a tányéros kis felvonó egyelőre nem üzemel.   A Nagy Mihály felvonóval