Október 30-án Mesél az erdő!
Egésznapos rendezvénysorozatra várjuk október 30-án, vasárnap mindazokat, akik szeretik a Madarasi Hargitát és a hegy nyújtotta kikapcsolódási lehetőségeket. Ekkor tartjuk első alkalommal a Mesél az erdő elnevezésű, hargitai rendezvényt, ahol reggeltől estig számos izgalmas programmal várjuk az érdeklődőket.
Aki futva érkezne a Hargitára, megteheti a Feel Good Sportegyesülettel közösen, október 29-én. A szombaton érkezők táncos cipőt is hozzanak magukkal, mert Kusmó várja a hegyen a bulizni vágyókat.
Vasárnap, október 30-án, a legkisebbek falat mászhatnak, megismerhetik a Hargita hegység növény- és állatvilágát, a túrakedvelőket a Szökő vízeséshez és a Rákosi csúcsra hívja az Erdélyi Kárpát Egyesület, akikpedig tájékozódással töltenék a délelőttöt, hegyvidéki pályázati lehetőségekről hallhatnak előadást. Koradélután természetvédelmi témájú dokumentumfilm-vetítést és beszélgetést tartunk, s a tervezett program szerint a nosztalgiázni vágyók régi, hargitai történeteket hallhatnak azokból az időkből, amikor még gyalogosan vagy traktorral jártunk a Madarasi Hargitára.
Ugyancsak a múltat idézi a Régi szép idők című fotókiállítás is, melyre október 23-ig még várunk múlt századi hargitai fotókat, azaz olyan fényképeket, amelyek a Madarasi Hargitán, 2000 előtt készültek. Ilyen képeket – technikai megkötéstől függetlenül – bárki küldhet a magyari.tekla@madarasiharg
A Mesél az erdő elnevezésű hargitai programsorozatot a hegyen tevékenykedő szállásadók és civil szervezetek első alkalommal szervezik meg több különböző helyszínen, közös összefogás eredményeként. A részletes programot hamarosan közzétesszük.