Szombaton nyitunk!

Szombaton, december 14-én rajtol a síszezon nálunk, elsőként a Súgó pályát nyitjuk meg a sízők előtt. A Kicsi Mihály pályát illetve a Csillagösvényt is szeretnénk már erre a hétvégére megfelelően előkészíteni, azonban ezek megnyitásáról biztosat csak 1-2 nap múlva tudunk mondani, az időjárás függvényében. Munkatársaink éjjel-nappal hóágyúznak, amikor ez lehetséges, az utóbbi napok heves szélviharai azonban nem tették lehetővé ezt. De bízunk benne, hogy ezen a héten mind a hőmérséklet, mind pedig a szélmozgás kedvező lesz a további hóágyúzáshoz, hogy jó minőségű pályákkal kezdhessük a szezont.

 

Annak örömére, hogy beköszöntött a várva-várt szezonnyitás, valamint a felvonókat üzemeltető Bagolykő K.F.T. fennállásának 10 éves évfordulója alkalmából kedveskedni is szeretnénk a hétvégén kilátogatóknak: aki egynapos síbérletet vált december 14-re, szombatra, ingyen sízhet vasárnap, december 15-én. Az egy napot fizet – két napot kap akciót annak emlékére tartjuk fontosnak, hogy pontosan tíz éve, 2003-ban állítottuk fel az első felvonót a Nagy Mihályon, gépparkunkat, a felvonókat és a teljes szolgáltatás-rendszert azóta is folyamatosan igyekszünk fejleszteni.

 

Jelenleg a Hargitán mintegy 40 cm a hóréteg vastagsága. Mindkét utat folyamatosan takarítjuk, idén nem csupán a Szentegyháza felőli járható kényelmesen, de a zetelaki önkormányzat az ivói utat kiszélesíttette, elsimíttatta, így az is használható személyautóval is. A hólánc használata azonban mindkét úton ajánlott a meredekebb részek miatt.

 

Similar Posts