Családi síverseny és városi síbajnokság is lesz a hétvégén
Szombaton, március 9-én, 11.30-tól a Nagy Mihály pályán kerül megrendezésre a városi síbajnokság utolsó fordulója, amit a Szuper Vadmotoros csapata szervez. A szervezők arra kérik a csapatvezetőket, hogy 9 órakor legyenek jelen a technikai gyűlésen a Nyírfa panzióban.
Vasárnap, március 10-én, 11 órai kezdettel pedig a 30. Pro Familia Családi Síversenyre kerül sor, ahová minden síelni szerető családot nagy szeretettel várnak a szervezők. Az egyfutamos verseny a Súgó pályán zajlik majd.
A nemzetközi nőnaphoz, azaz március nyolcadikához legközelebb eső hétvégén tartják rendszerint a Pro Familia Családi Síversenyt, az egyik legnagyobb hagyománnyal rendelkező Madarasi hargitai rendezvényt. A Családi Síversenyt még 1984-ben, régi székelyudvarhelyi sízők kezdeményezték, és a sportszerető családok ünnepének szánták.
Ahogyan azt több visszajáró résztvevő is hangoztatja, azért találják nagyon jónak a rendezvényt, mert így átörökítődik több generáción keresztül a sport és a természet szeretete, a nagyszülők, szülők és unokák közös sportélménnyel lehetnek gazdagabbak, ugyanakkor a közös cél – a játékon és szórakozáson túl – a családi szálakat is erősíti. Mint mondják gyakran a sportbarát szülők, azért is tartják fontosnak minden évben a Családi Síversenyen való részvételt, mert ez által gyermekeik képet kapnak a fair play verseny élményéről, ugyanakkor megtanulnak a családdal együtt, közösen küzdeni a kitűzött célokért.
Bárhonnan érkező családi csapat indulhat, melynek tagjai lehetnek szülők és gyerekek, házaspárok, nagyszülők és unokák, akár gyermekként induló felnőttek is. Az indulás sorrendjét a család létszámától függetlenül kisorsolják.
A szabályok szerint minden versenyzőnek be kell érnie a célba, és családonként a legjobb 5 idő eredményét veszik figyelembe. Az ötnél kevesebb versenyzővel induló családok esetében minden versenyző eredménye számít. A versenypálya rendszerint rövid, kevés kapuval, hiszen unokáknak, nagytatáknak, nagymamáknak is balesetmentesen kell beérkezniük a célba.
Bár alapvetően 2, 3, 4 és 5 tagú családok jelentkezését várják a szervezők, az elmúlt három évtized alatt szép számmal indultak 7, 8, és 9 tagú csapatok is.