Ezúttal is felhőtlenül szórakoztak a hóhányók
Hóhányók lepték el a Hargitát múlt hétvégén, március 1-3. között került ugyanis megrendezésre az immár „nagykorú”, azaz 18. Hóhányó Olimpia. Az Udvarhelyi Fiatal Fórum, a Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége és a Temesvári Magyar Diákszervezet által szervezett hóbortos versenyszámokra idén öt csapat nevezett be, igaz, ezek közül csupán két társaság teljesítette az összes próbatételt.
A fiatalok ezúttal is „Hószumó”, „Hócentrifuga”, „Tömegsí” és „Hófoci” versenyszámokban teljesítettek, majd esténként fergeteges Hóbulikban ünnepeltek. A közkedvelt rendezvény gondok nélkül zajlott, s a kikapcsolódni vágyó ifjak a Hóhányó Olimpia ideje alatt a jó időnek is örülhettek.