Folytatódik a bajnokság és családi síverseny is lesz

Március 7-én, szombaton tartják a Városi Alpesi Síbajnokság második fordulóját, a Roseal Kupát. A kétfutamos műlesiklás 11.30-kor kezdődik a Nagy Mihály pálya alsó szakaszán. 

 

Vasárnap, március 8-án 11.30-tól pedig a 32. Pro Familia Családi Síversenyt rendezik meg, az egyfutamos síverseny a Súgó pályán lesz. Erre minden síelni szerető családot szeretettel várnak a szervezők, jelentkezni a helyszínen lehet. 

 

Bár alapvetően 2, 3, 4 és 5 tagú családok jelentkezését várják a szervezők, az elmúlt 28 év alatt szép számmal indultak 7, 8, és 9 tagú csapatok is. A szabályok egyszerűek: bárhol lakó családi csapat indulhat, melynek tagjai lehetnek szülők és gyerekek, házaspárok, nagyszülők és unokák, akár gyermekként induló felnőttek is.  

 

Minden versenyzőnek be kell érnie a célba, és családonként a legjobb 5 idő eredményét veszik figyelembe. Az ötnél kevesebb versenyzővel induló családok esetében minden versenyző eredménye számít. A versenypálya rendszerint rövid, kevés kapuval, hiszen unokáknak, nagytatáknak, nagymamáknak is balesetmentesen kell beérkezniük a célba.

 

A nagy múltú családi síversenynek köszönhetően átörökítődik több generáción keresztül a sport és a természet szeretete, a nagyszülők, szülők és unokák közös sportélménnyel lehetnek gazdagabbak, ugyanakkor a közös cél a családi szálakat is erősíti. 

Similar Posts