Madarasi Hargita csúcs

A Madarasi Menedékház melletti ösvényen indulva szép fenyőerdőn keresztül vezető ösvényen felmegyünk az északi vízválasztó nyeregbe. A Rákosi-sáténak nevezett széles tisztásra érve szép kilátás tárul elénk, a távolban látszanak a Csíki havasok, a Gyimesek, a Nagyhagymás az Egyeskővel.

Túratáv: 3,6 km
Időigény: 1,5 óra
Szintkülönbség: 360 m
Emelkedés: 180 m
Süllyedés: 180 m
Nehézség: közepes

A nagy tisztás szélén ketté ágazik az út, bal kéz felé indulunk a Madarasi Hargita Csúcsra. Innen már látszik is az úti cél: barátságos hegycsúcs, ami innen már csupán egy közeli dombnak tűnik. A következő szakaszon apró fenyőkkel és borókacserjével tarkított lankás emelkedőn vezet az ösvény fel a “Nagy Csúcsra”.

Ahogy az ösvényt követve egyre emelkedünk, egyre szélesebbre tárul elénk a panoráma. A kis fenyvesek között kitekintve, egy-egy kiálló kisebb sziklatömbre kiállva a szélrózsa minden irányába több tíz kilométerre, sőt egyes irányokba akár 100-200 kilométerre is ellátunk.

A Madarasi Hargita csúcs alatti utolsó szakasza az ösvénynek meredekebbé válik, már csak azért is, hogy érezhessük: a Hargita hegylánc legmagasabb csúcsát másszuk meg éppen. A Csúcsra érve a kopjafák és  keresztek erdeje, fából faragott szobrok és sámánoszlopok, valamint kisebb és nagyobb kőrakások tanúskodnak arról, hogy a székely és magyar közösségek számára nagyon fontos  zarándokhelyre érkeztünk.

A minden irányban szélesen feltáruló látóhatár szinte az egész Erdélyi Medencét felöleli. A nemrégiben felállított tájékoztató panorámatábla segítségével könnyedén azonosíthatjuk a minden irányban szemünk elé táruló hegyvonulatokat és nevezetes csúcsaikat. A horizontot nyugaton a 230 kilométerre fekvő Bihari Hegység és délebbre haladva a Retyezát hegytömbje, a déli oldalon a 130 kilométerre fekvő Fogarasi HavasokKirálykő és Bucsecs határolja, keleten, 30-50 kilométernyi távolságban a Csíki havasok, a Gyimesek, a Nagyhagymás tömbje, északon pedig 50-70 kilométerre a Görgényi és a Kelemen havasok láthatók.

Talán ez is érdekel: