Madarasi Hargita – Hargitafürdő

A Madarasi Menedékház melletti ösvényen indulva szép fenyőerdőn keresztül vezető ösvényen felmegyünk az északi vízválasztó nyeregbe.

Túratáv: 11.0 km
Időigény: 3.5 óra
Szintkülönbség: 610 m
Emelkedés: 150 m
Süllyedés: 460 m
Nehézség: közepes

A Rákosi-sáténak nevezett széles tisztásra érve szép kilátás tárul elénk, a távolban látszanak a Csíki havasok, a Gyimesek, a Nagyhagymás az Egyes Kővel.

A nagy tisztás szélén ketté ágazik az út. Jobb kéz felé indulunk, és a Rákosi-sáté széles tisztásán haladunk tovább, jól látható, fém oszlopokon álló turistajelzések mentén. A jelzés télen is nagyon jól látható.

A tisztást másfél kilométer után hagyjuk el, ahol az erdőszegély balra visszakanyarodik. A jelzés egyértelműen mutatja az utat ahol be kell térnünk az erdőbe. Körülbelül egy kilométeres, enyhén emelkedő szakaszt következik, közben elhaladunk a Rákosi Hargita csúcs alatt. (A szakasz felénél az ösvényről balra letérve kb másfél kilométeres, viszonylag meredek ösvényen feljuthatunk a Rákosi sziklához és az 1756 m magas Rákosi Hargita Csúcsra).

Ezt követően egy rövid, meredekebb lejtős szakasz következik, majd kényelmes, szinte teljesen vízszintes szakaszon haladunk tovább, amit ismét egy enyhe emelkedő, majd egy újabb meredek lejtős szakasz követ. A lejtős szakasz aljához érve egy forrást találunk, ekkor haladunk el az 1710 m magas Madéfalvi Hargita Csúcs alatt. Itt már közel járunk a túratáv feléhez, kb. 5 kilométert tettünk meg a Madarasi Menedékháztól.

Egy közel két kilométeres, szinte teljesen vízszintesen haladó kényelmes szakasz következik, miközben elhagyjuk a Hargita főkráterét, és átváltunk az 1755 m magas Csicsói Hargita csúcs keleti oldalára. (A vízszintes szakasz felénél, a forrástól számítva kb. egy kilométer után az ösvényről letérhetünk jobbra, hogy megmásszuk a Csicsói Hargita csúcsot. Ezt az utat választva is elérhetjük az úti célunkat, hiszen kb 4 km után, közvetlenül Hargitafürdő előtt a két ösvény újra találkozik).

A vízszintes szakaszt követően egy meredekebb emelkedő szakasz következik, 600 m távon 90 m szintet emelkedünk (ha a Csicsói Hargita csúcs irányába indulunk, akkor ugyanekkora távon kétszeres, azaz 180 m szintkülönbséget mászunk meg).

Miután felkapaszkodtunk a Csicsói Hargita Csúcs alatti vízválasztó nyeregre, ezt követően már folyamatosan csak lejtőre megyünk. 3 km alatt 330 m szintet ereszkedünk lefelé, ami kissé próbára teszi combjainkat és térdeinket. A lejtős szakaszt kb. 45-50 perc alatt tudjuk kényelmes tempóban megtenni, hogy végül elérkezzünk úti célunkhoz, Hargitafürdőre.

A teljes túra erőnléttől függően 3–4 órát vesz igénybe. Télen az út járhatósága és a menetidő a hóviszonyok, valamint az aktuális időjárás függvényében jelentősen változik.